GÁBOR LÁZÁR

News Works Performances Info

Questions by Zoltán Velkei

Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy az embert észrevegyék nemzetközi szinten is, és úgymond be tudjon kerülni ezekbe a körökbe? Hogy érzed, mi volt az, amit jól csináltál?

Például sosem foglalkoztam azzal, hogy hány embernek tetszik, mennyien értik, amit csinálok. Szerintem több albumot kell kiadni ahhoz, hogy látható legyen a progresszivitás, később pedig ennek köszönhetően jönnek a lehetőségek, amik további fejlődést eredményezhetnek. Megvan ennek a struktúrája, csak türelmesen hagyni kell kibontakozni.

Nincsenek titkok: angolul tudni kell, de talán még ez sem kötelező, például Kouhei Matsunagát biztos nem a költői beszédkészsége miatt szeretik. Szerintem a magyarok túlmisztifikálják a hazai és nemzetközi színtér kapcsolatát. Bármikor lehet csatlakozni a külföldi szcénához, de ha elsőre nem megy, akkor sokan szeretik sikertelenségüket annak betudni, hogy nem Londonban vagy Berlinben élnek, hiszen ott már biztos rég lecsapott volna rájuk egy galéria vagy egy kiadó.

Az utóbbi években több komoly megjelenésed is volt: az első albumod Lorenzo Senni kiadóján jelent meg, volt közös EP-d Russell Haswellel, a frissebb munkáid pedig a Boomkat alá tartozó The Death Of Rave-nél jöttek ki, többek közt egy közös lemez Mark Fellel (Snd). Részedről mennyire alakult tudatosan az elmúlt 2-3 év?

Sokszor kerültem olyan emberek társaságába, akik értékelték azt, amit csinálok, és sokszor volt szerencsém is. Például az ILS című album megjelenését annak köszönhetem, hogy bejelöltem Lorenzo Sennit Facebookon, ő pedig megnézte a weboldalamat, majd rámírt és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem kiadni egy CD-t a kiadóján. Russell Haswellel először 2012-ben találkoztam, mikor az Ultrahang Fesztiválnak köszönhetően Pozsonyban játszottam a Next Festivalon, a kollaboráció ötlete pedig pár hónappal később Londonban fogant meg. Mark Fellel is úgy 2012 közepén kezdtünk el emailezni. 2014-ben írt, hogy Pozsonyban játszik, és hívott, hogy menjek el megnézni őt, aztán beszélgessünk, amire én azt feleltem, hogy inkább megpróbálok neki leszervezni egy fellépést Budapesten, ha már ilyen közel van. Elszaladtam Manek Gáborhoz, aki többek között az Akácfa utcai Lärm és Fogasház egyik kulcsembere: megkaptuk tőle a kellő támogatást, amiért nagyon hálás vagyok azóta is. A lemezt is itt vettük fel Pesten, ezért pedig Puskár Krisztiánnak tartozom köszönettel, mivel az ő lakása adott otthont a munkálatoknak.

Milyen volt együtt dolgozni vele? Hogy zajlottak a munkálatok?

Mark Fell ittlétének első napján a technikáinkról, módszereinkről beszélgettünk és felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk, miképpen szól, ha ötvözzük ezeket. Másnap felvettünk egy halom számot, majd a nap végén rögzítési sorrendben visszahallgattuk őket. Elsőként jött az a darab, ami a lemezen harmadikként szerepel: mindketten meg voltunk lepődve, hogy az első felvétel lett az egyik legkarakteresebb az egész napos munka során.

Végül három nap alatt 3 órányi anyagot vettünk fel, majd a következő 1-2 hónapban szerkesztettük abba a formába, ahogy végül megjelent. Az utólagos szerkesztés abból állt, hogy a feleslegesen hosszú részeket levágtuk, bizonyos szakaszokat ismétléssel meghosszabbítottunk, rendeztük őket, szóval csak kronológiai és terjedelmi szempontból lett változtatva, a zenén belül minden úgy van, ahogy rögzítéskor megtörtént.

The Neurobiology Of Moral Decision Making címmel jelent meg pár héttel ezelőtt a lemez. Mennyire különültök el rajta alkotóként és mennyire közös, amit csináltatok?

Mark szóló munkái a 90-es évek house-ára reflektálnak. Ennek a zenei stílusnak jellegzetes dobhangjai és hangzása van, amiket beemel az eszköztárába, majd olyan ritmikai összefüggésben szólaltatja meg azokat, amiknek semmi köze nincs a táncolható ritmusokhoz, de mégis magában hordja a house zene érzetét.

Az én szóló munkám fejlesztésekor az volt a célom, hogy egy limitált lehetőségekkel rendelkező kompozíciós eszköztárat hozzak létre, ami aztán saját korlátaiból adódóan kényszerül a többszörös ön-újraértelmezésre. Az így készült felvételek sorozata adja ki és kommunikálja a zeném nyelvtanát.

A kollaborációk nagy része az ötvözés szándékával jön létre, ez az anyag is erről szól. A hangzás néhány elemből áll: Mark dobhangjai és az én szintihangzásom. Ezeket az összetevőket rendeztük szokatlan időbeli struktúrákba, amihez mindkettőnk technikáit és módszereit arányosan használjuk.

Az utóbbi hónapokban többször is lehetett látni a Facebook-oldaladon, hogy a külföldi fellépéseid száma jelentősen megnőtt. Milyen élményekkel tértél haza? Miben tér el mondjuk az olasz kísérleti színtér a Hong Kong-itól?

A fellépések során az a legérdekesebb, hogy hogyan kommunikál a zeném bizonyos terekkel. Például hogyan reflektál egy berlini gyárépületre, mint a Berghain vagy egy Hong Kong-i felhőkarcoló 20. emeletén lévő galéria terére, ami az ablakok nélküli fekete falai miatt olyan, mintha a föld alatt lennél egy bunkerben. Ezek a helyszínek nem csak építészeti szempontból érdekesek, hanem azért is, mert a korábban megrendezett programok már identitással ruházták fel őket, ez pedig minden alkalommal eltérő kontextust teremt a zeném köré. Például a Berghainban, ami egy kultikus techno klub, több linearitást vittem a zenébe, és utólag több helyről is hallottam, hogy állítólag technót játszottam, ami nyilván túlzás, de mindenképp érdekes, hogy a környezet mennyire befolyásolja, hogy hogyan értelmezünk valamit.

Egy koncert alkalmával nehéz felmérni, hogy mekkora a zenei közösség egy adott országban. A szervezőkkel szoktam beszélgetni ilyesmiről, ez alapján tudom, hogy Hong Kongban állítólag nincs még szervezett színtér, de a város ki van rá éhezve, többek között ezért nyitottak az amerikai tulajdonosok ott, Hong Kongban galériát. A milánói és bolognai eseményeken 100-200 fős közönség volt; úgy tűnik, hogy arrafelé nyitottak erre, de ez talán nem is olyan meglepő, ha az olasz futurizmus művészettörténetét figyelembe vesszük. Madridban a La Casa Encendida 600 férőhelyes koncerttermében tartott eseményre az összes jegy elkelt, ami nagy érdeklődésre utal, viszont nem éreztem annyira a tömeget.

Milyen terveid vannak a továbbiakat illetően?

Októberben egy hetet leszek a bázeli Haus für elektronische Künste falain belül, ahol hanggal és fénnyel fogok dolgozni, a létrejövő installáció úgy két hétig látogatható lesz. Ha idő és logisztika szempontjából megvalósítható, akkor a bázeli intézménynek köszönhetően a kiállítás megnyitójára megjelenik a stokholmi EMS stúdióban készült anyagom, amit 2014 decemberében vettem fel egy Serge szintetizátorral. Emellett van egy új albumom, amit szeretnék még ebben az évben kiadni, de nem tudom sikerül-e, mert a kiadók általában legalább fél évre előre be vannak táblázva.